Gondolkodom egy-két dolgon,
De hogy mért is azt nem tudom.
Csak ülök és magam elé meredek,
És gondolok arra akit szeretek.
Barátaimon, családomon, és egyeben,
De van még kikkel együtt szeretetben.
Ülök…nézek ki az ablakon,
Gondolkodom, embereket nézek…
S’ látom arcukon az örök tűz égését,
Örömöt és bánatot egybe vetve.
Sok mindent igy fejeznek ki,
Ha akarják ha nem,
Erről nem tehetnek,ellene se tesznek,
Nem hiszem.
Annyi öröm és bánat van a világon,
Sokat gondolkodom ezáltal a gondonom.
Vérvörös rózsaszál,
Száll a magasba, száll…
Szirmai szárnyalnak – repülnek,
S’ a végén kinézete kopár terület.
Szikes rózsaszirom,
Mi elszáradt,
Volt elődje,
Piros, mi fedi zöld szárat.
Tüskés, mint szívem,
S’ rideg fájdalmak,
Én nem félek semmitől,
Letöröm a szárakat.
Megsebzi kezem a rózsatüske,
Ordítok fájdalmamba, gyötrelmembe.
Végig csurog a rózsaszálon piros vérem,
S’azóta vörös rózsa lett az én nevem.
Könny fakad ki szememből, összetört szívem ásom,
Vajon hol lehet? Nem biztos, hogy minden részét megtalálom.
Egy összetört álomra emlékeztet, ahol minden a tét,
Nem tudom mért tettem, senki nem kérdezte miért?
Csak meg kellet tennem, úgy éreztem, ez sikerülhet,
Így felidézhetek egy rég elveszett emléket.
Belső hang suttogja, hogy ezen múlik minden,
Sóhajtva lehajtom fejem, talán kétkedem?
Nem, megteszem! Lenyelem izgalmam, kezdődik.
Felállok, a történet folytatódik.
Épp ahogy azt megálmodtam,
Ez meg fog történni,
Érezd át és fuss neki!
Nem tudom, mit kezdjek azzal, amit elvesztettem,
De hogy tovább menjek, folytattam életemet.
Kezembe veszem az irányítást,
Rendezővel egyeztetem a felállást.
Szívemnek rendezője csupán a képzeletem,
De jó vele játszanom elhiheted.
Van, aki rendezi szíved minden egyes gondolatát,
És megoszt veled mindent, éppúgy a világfájdalmát.
Szíved olyan számomra, mint egy kinyílt napló,
Olvasok benne, s látom álmod mely valóra válthatóLehajtom fejem,
nézem a földet,
gondolataimba mélyedek,
s meglátok egy esőcseppet.
Felnézek az égre,
a nap süt vakítóan szemembe,
esőnek se nyoma,
se helye.
Egyszer csak hirtelen
kapva fejemhez,
észre veszem,
tapogatom a vizet.
Eleredt a friss eső,
Gyönyörű szivárványra nézve,
ennél nem lehetne kedvezőbb,
hogy tavaszi zápor keletkezne.
Csak egy lány a nagyvilágból,
csak egy élet a fájdalomból.
Csak én őrzöm az életemet,
a sok régmúltból...
Az emlék ami elmúlt,
küzdök értelmetlenül,
s ami megvolt,
elhagyom kérdés nélkül.
Már nem érzek, s nem látok,
elhagyták testem, hogy legyen ítélet rátok.
Elhagyom eme furcsa helyet,
én már megismertem a szeretetet.
Sokat veszítettem, vágyat, álmot,
de ezt rátok hagyom,
változtassatok.
Mint lerágott almacsutka,
Olyan a lelkem...
nincs meg az amit szerettem:
mint, alma amit lerágtak, eldobtak,
majd zacskóba gyűjtve összenyomtak.
Tél, mi nekem kedves,
nyomor nép, olan, szívem heves.
Elnyomva lelkem, úgy érzem,
hisz elhagytak, mint a szemetem.
Összerágva, megégve...
Ez lenne az élet?
Hát, kösz, ebből nem kérek!
Inkább meghalok, nem leszek!
Mint lerágott almacsutka,
Épp olyan a lélek!
Óh, költők, példaképek,
Ez mind egy lélek,
komolyan kell venni mindegyiket.
Sok versük kötetbe került,
és ők is velük együtt,
szimbólumba-jelképbe olvadva,
sírban megnyugodva.
Örökzöldek és híresek,
ők jelképeim mindenek felett,
óh, költők, példaképek!
Nézni, nézni a messzeséget,
gondolkodva nézni a gyönyörűséget,
Elmélkedve gondolkozni dolgokon,
hogy meddig húzza ki a mi fajunk.
Vajon létezik-e világvége?
Az emberiséget megtörő halál léte...
S a világbéke?
Ami sok élet megmentője,
ha vajon mi meghalunk,
hogy folytatjuk az utunk?
